totalcar | www.forcapil.hu

Az én rulettkerekem… 

A történet 1991 körül kezdődött.  Az unokatestvérem autókereskedő volt, és beültem az elég újszerű Mercedes W126 500 SEL típusú Németországba járó autójába, ami gondolom mindenki számára beláthatóan mellbevágó kontraszt volt a mi családi W353-as kétütemű Wartburgunkhoz képest.  Nem ecsetelném részletesen az autót, de ami teljesen kiverte a biztosítékot, az a motorosan állítható hátsó üléstámla volt.

A történet második felvonása 1999-ben történt, amikor is ugyanez a rokonom megkért, hogy ugyan már vigyem el a kereskedésből egy adott címre a bálna 500-ast (Gy.k.,  Merceds W140 500SE).  Ekkor már volt jogosítványom, a napi használatú trabim után arra a néhány órára úgy éreztem a mennyben üldögélek Szent Péter trónján, pedig valójában csak az 500-as kanapé méretű bőrfoteljéből csavargattam a malomkereket, amit a kormány helyett építettek be Sindelfingenben.  A gázpedállal sem fukarkodtam, mintegy 40 liter környéki fogyasztást sikerült összehoznom.

Itt véglegesen megfogott és rabul ejtett az S osztály.  Természetesen diákként, ill. utána fiatal munkavállalóként tökéletesen esélytelen volt még a rágondolni is, hogy vegyek magamnak egyet.  Elkezdtem hát nézni a régieket, a kupékat, de sehogy sem álltak össze a csillagok, hogy:
A, legyen egy hobbi autóm, ami lehet öreg,
B,  hogy meg tudjak venni egy olyan S-t, ami napi használatra is alkalmas lenne.

Ehhez el kellett telnie 15 évnek, amíg a W220-as szériában bemutatkozó common rail dízel motorral szerelt S osztályok  elérték azt a mélypontot,  ahol már elgondolkodhattam, hogy vegyek egyet. Tehát meg kellett hoznom azt rendkívül racionális döntést, hogy eladjam a 3 éves, öt litert fogyasztó Renault Meganeomat, és vegyek helyette egy 15 éves S320 CDI-t.

De ha már ilyesmi autót veszek, mindenképpen a nyugateurópai piacokat vettem célba, abban reménykedve, hogy találok egy ellenőrizhető eredetű, nem végletesen lelakott, visszatekert órás stb. példányt.

Az S 320 cdi-t két variációban szerelték, 1998-tól 197 lóerős, EURO 3-as, majd a 2004-es facelift után 204 lóerővel, ami már teljesítette az EURO 4-es szabványt is.  Az első felindulásból úgy gondoltam, hogy az alacsonyabb regadó, meg a frissebb évjárat miatt inkább a 2004 utáni autókat kellene néznem, de rá kellett döbbenjek, hogy a büdzsémből jobb lesz, ha a régebbi motorral is beérem.

Ki is néztem 4 autót, amelyek mind Bajorországban vagy Baden-Württembergben voltak, magyarul viszonylag belátható távolságban, és elindultam, vaskos euró köteggel a zsebemben autót venni.  A köteg persze azért volt vastag, mert a pénzváltó már megint 20 eurós bankjegyeket adott…

Az első állomás Nürnberg, ahol áll egy ezüst 2000-es évjáratú, második tulajos, 165e km-t futott gép, néhány apró rozsda persenéssel, éppen csak a kereskedő nincs sehol a helyszínen.  Sebaj, 30 km-rel tovább Bambergben a következő delikvens.  Szintén ezüst színű, 230 ezret futott autó, még S-en belül is fullos felszereltséggel, kulcs nélküli indítás, távolságtartó tempomat (2001-es autóról beszélünk!!!) napfénytető stb.  Szépen néz ki, de a mustra 6. percében be szerettem volna indítani az autót.  Persze az aksi lemerült, a kedves török úriember rögtön hozta a bikát.  Az autó elkezdett köszörülni, majd nagyon nehezen, és nagy füstöt köpve beindult. A kereskedő persze azonnal elkezdett nyugtatni, hogy csak azért indul nehezen, mert régen nem volt beindítva. Na persze.   Ebből a tényből, valamint a kormány és a pedálok állapotából arra következtettem, hogy némileg több lehet a km ebben az autóban, de sebaj. Hagytuk járni egy kicsit a motort, egy kávé, majd leállítottuk.  Újra indítás még nehezebben ment, így megköszöntem a kávét és távoztam.  Ekkor kaptam a drótot, hogy felkerült a mobile-re egy 2004-es facelift utáni gép 240e km-rel, és mintegy 200km-re van csak tőlem, Stuttgart mellett.  Csapjunk a lovak közé.  Egy laza 20 km-es dugó miatt pont zárás előtt érkeztem, szerencsére Ali az arab bajnok megvárt.  Tanulságos kirándulás volt. A kocsinak a hirdetésében is látszott, hogy el van szakadva az anyós ülésen a kárpitja, erre rá is kérdeztem telefonon, azt a választ kaptam, hogy nem tudja mitől lehet, ránézésre vandálkárnak tűnik.   A helyszínre érve egyértelműen látható volt, hogy semmilyen vandalizmusról nincs szó, a kárpit egyszerűen szétszakadt a használattól.  Ilyen típusú kárpitszakadás gyakori a 2008-tól gyártott C-ken, azóta már könnyebben kiszúrom hirdetésben is az ilyet…

Az autónak természetsen nincs meg a szervízkönyve, az egész autó végletekig le volt lakva, viszont a motorja pöccre indult és szépen járt.  A rutintalan Ali nem nézte meg a hátsó ülés könyöklőjének tárolórekeszét, ahol megtaláltam a szervízkönyvet.  Az utolsó bejegyzés mintegy két évvel korábbi volt, 470 ezer környéki km állást mutatott.  Csak a vicc kedvéért mondtam Alinak, hogy 2500€- adok érte.  A kocsi irányára 5800 volt, Ali pedig szemrebbenés nélkül csak annyit mondott, hogy akkor most ő szeretné bezárni a kereskedést, és hazamenni.

Közben felhívtam a Nürnbergi kereskedőt, ahol először voltunk, és megegyeztünk, hogy másnap délelőtt visszamegyek még egyszer hozzá.

Másnap reggel nyitáskor ott is voltunk, az autót kinyitotta a kereskedő, és pöcc-röff be is indította. Az autó láthatóan jó karban volt, első ránézésre csak a két hátsó sárvédőív rozsdásodását találtam rajta – a kétezre évek elejéről származó Mercedesek esetén ugye a rozsda egy állandó probléma, így nem lepődtem meg rajta, valamint szinte az összes autó amit néztem valamilyen szinten rohadt, ez talán a legkevésbé.  A kocsi 13 éves koráig München egy előkelő kerületében lakott, évente MB szerviz, futásteljesítmény 6-9 ezer km, hölgy tulajdonos.  Ez idáig minden használtautó vásárló álma is lehetne.  Utána néhány hónapig nem volt forgalomban, majd két év a második tulajdonosnál. Innentől évente 20-30e km, Mercedes helyett ATU (Auto Teile Unger – német márka független szervízhálózat) szerviz pecsétek, de legalább vannak, ill. ott voltak a dokumentációban a műszaki vizsga jegyzőkönyvek is.  Ezek alapján lemodellezhető volt végig a futásteljesítmény, az előélet dokumentált, pipa. . Próbakör, az autó szépen jön-megy, automata váltogat, fék felengedésére kigurul, egyetlen hibaüzenet a műszerfalon – a jobb hátsó lámpa egyik égője nem ég. Ezt a helyszínen javítottuk, kb. 3 perc alatt.  A légrugók álomszerűen működtek, azonnal felemelkedett stb.   Az autó egyetlen komolyabb hiányossága, hogy szövetbelsős volt, én meg mindenképpen bőröset szerettem volna   Sebaj, sokszor hallottuk már Becsületesnepperől, hogy
állapotot veszünk, így eldöntöttem, hogy ez a gép kell nekem.

A drága kereskedő nem akart egy centet sem engedni, mert eladta a saját autóját, és kb. egy héttel korábban forgalomba helyezte az S-t a saját nevére, és azzal járt. Végülis csak engedett 100€-t, és adott hozzá egy garnitúra nyári gumit gyári felnin.  Némi üldögélés a Zulassungstelle-n (okmányiroda), az autót ő kivonta a forgalomból, én meg vettem rá rendszámot, majd elköszöntünk.

És ekkor egy élethosszúnak tűnő várakozás után beültem a saját S-embe. Felemelő érzés volt. Elcsépeltnek tűnő dolog a prémium autóval az utazás minőségnek különbsége, de azért mindenkinek ajánlom, hogy legalább egy próba erejéig tegye be ülepét egy S-be a német autópályán.

A kocsi viszonylag fapadosnak számított de így is volt néhány gomb, amit csak a használati utasítás segítségével sikerült megfejtenem, hogy mire való.  Megnyomtam és nem történt semmi.  Ez volt a hátsó fejtámla ledöntő gomb.  A mai napig viccesnek érzem ezt a funkciót, nem egészen tudom, hogy kinek van szüksége rá.  A felállító motort ebből az autóból kispórolta Jutta, amikor végigikszelte az extralistát a kereskedésben, ezért tűnt úgy, hogy nem működik a dolog.  Tehát ha manuálisan felállítjuk a fejtámlákat, akkor a műszerfalon egy gomb megnyomásával le lehet őket dönteni. Csodálatos.  Induljunk haza.

Ha már Németországban lehet, nyomtam egy kicsit a gázt, és hüledezve élveztem, ahogy a motor rettenetes nyomatékkal kíméletlenül hasít, viszont imbolygónak tűnt a kocsi nagy sebességnél a kanyarokban.  Ekkor jutott eszembe, hogy talán át kellene állítani a futóművet, amely két gombnyomás után inkább gokartra emlékeztető tulajdonságokkal ruházta fel a nagy bálna testet. Ez persze túlzás, de végtelen biztonságban kanyarogtam Passau irányába 180 felett…

A hazaérkezés után az autó néhány napot állt, majd műszaki vizsga és magyar rendszámot kapott.  Amíg viszont ez nem történt meg, visszaültem a Megane-ba.  Nincs semmi bajom azzal az autóval, nagyon szerettem, hű társam volt, csak szegény pont a nagybátyám MTZ traktorára emlékeztetett mikor újra autóztam vele.

 

Miután lett magyar rendszám, jött az első szerviz. Esedékes volt a nagyszervíz, avagy Serviceumfang A, valamint a hazaúton gyanús volt, hogy nem elég magas a vízhőmérséklet, így a termosztát is cserérett lett.  A kocsi még két hibajelenséget produkált, egyszer egy piros lámpánál el kezdett remegni, majd gázadásra elmúlt, de utána nem tudtam előhozni újra, valamint alacsony sebességnél és kátyús úton néha nyikorgott  a hátsó fék.

Komoly gondot okozott hirtelen, hogy hova vigyem az autót. Szerettem volna egy olyan helyet, ahol nem ijednek meg egy ilyen kocsitól, viszont nem hagyom ott a gatyámat is a kasszánál, magyarul a Pappas kiesett a pixisből.

Végül az érdi Carrera Bosch szerviz lett a befutó, ahol a kicserélték az összes folyadékot és a szíjakat az autón, valamint megpróbáltak rájönni a féknyikorgás okára.  Nem volt könnyű a dolog, mert két tényező kellett hozzá, lassan menjünk, és némi útegyenetlenség mozgassa a hátsó kereket.

Némi vizsgálódás után rájöttek, hogy a kézifék okozza a dolgot, amit egy jó automatán pont fényévente használ az ember, mivel a merciken a lábpedállal oldották meg a dolgot akkoriban még, ami minimum kényelmetlen, másrészt az automata miatt fölöslegesnek is tűnik.  Szóval, mint kiderült, némileg össze volt ez-az rohadva a szerkezete, átmozgatták, és javasolták hogy húzogassam a féket.  Néhány hét alatt meg is szűnt a jelenség.

Egészen szürreális, hogy egy ilyen öreg merci mennyire jó tudott lenni, sokkal jobb, mint bármi amit korábban nyúztam.   A komfort egyszerűen parádés.  Az utastér mérete elől akármekkora nem génmodifikált embernek tökéletes, a vezetőülés rengeteg irányban állítható, persze motorosan.  Az ülés nagyon kényelmes, viszont az oldaltartásával nem voltam megelégedve.  Nem tudtam eldönteni, hogy ez vajon gyárilag ilyen, vagy valamelyik előző tulaj kiülte, ezért belehuppantam az anyósba, ami szintén nem volt sokkal jobb, így elkönyveltem, hogy az már csak ilyen.

A műszerfal a maga korában úrhajónak tűnt, 2015-re viszont elég retró lett, elég pixelesen nézett ki a nagy kijelző a navival, ami persze itthon nem működött.  Érdekes, hogy a központi kijelző és rádió alatt van egy dvd olvasó, de oda csak a navi térkép lemezét lehet betenni – Magyaroszág nem volt benne az alapáras készletben-, zenét onnan nem játszik.  A CD váltó a csomagtartóban van, ill. csak lett volna, de az én autómból Jutta ezt is kihagyta. A fejegységen egy gombnyomásra kis szervomotor kinyit egy ajtót, hogy feltűnjön a kazetta lejátszó.  Elő is kerültek a 90-es évek vége óta egy dobozban heverő kazettáim, és hörögve üvöltöttem Feróval a nyolc óra munkát.

Az autó legnagyobb ütőkártyája egyértelműen a légrugós futómű, ami lágy és puha, ha azt szeretné az ember, de gombnyomásra sportossá varázsolja az autó karakterét.  Én személyesen alapból mindig a kényelmesen használtam, ha már egy luxusautóban ülök, akkor miért ne utazzak kényelmesen?  Szintén nagyon kellemes tulajdonsága, hogy gombnyomásra fel lehet emelni az autót 5 cm-rel, így rossz úton lassan lehet menni is, de én igazából padkára parkoláshoz használtam.

Az autó belső világítás rendszere is megér még egy rövidebb misét.  Nem is tudom igazából, hogy hány világító test van beszerelve a kocsiba, persze az első és hátsó üléssornak dedikált csilláron kívül.  Állandó halk világítást kap a hátsó lábtér, egy apró lámpa a visszapillantó alján enyhén megvilágítja sebességváltó kar környékét, vagy ugyaninnen világít, csak sokkal erősebben az olvasó lámpa, ami nagyon praktikus egy dolog.

Az első benyomások után nagyon hamar összeszoktunk a géppel, minden nap élvezettel ültem bele. Nagyon megörültem, mikor megláttam  a jófogáson, hogy valaki árul egy pont az enyémmel azonos színű komplett bőrbelsőt egy angol bontott autóból.  Egyértelműen égi jelnek tekintettem, hogy akkor most az alkalom, hogy a vágyaim véglegesen teljesüljenek az autóval kapcsolatban, elmentem, és megvásároltam a komplett berendezést, viszont akkor még nem tudtam, hogy ebből egy igazi Csikós féle szopóroller cunamit indítok el magam felé.

Mikor hazavittem az új belsőt, akkor néhány mozdulattal kicseréltem a hátsó üléspadot, majd mivel nem akartam egyetlen patentot sem eltörni, akkor megkértem egy lakatos ismerőst, hogy cserélje ki az ajtókárpitokat és az első üléseket.  Volt némi matek a kárpitokkal, mert a donor angol volt, magyarul más volt a nyomógomb szett a jobb-bal oldalon, de szerencsére simán kompatibilis volt az enyémmel, így pikk-pakk bekerült a bőr garnitúra.  Ez idáig rendben is volt, csak kigyulladt az airbag lámpa.  Mint kiderült, az anyós ülésben van egy nyomásérzékelő – ha nem ül rajta senki, nem nyitja az utas légzsákot, ami az új bőr garnitúrából hiányzott, mivel ott a jobb 1 a vezető ülés volt. Jobb ötletem nem lévén, egy szemmel jól látható összegért a két székből csináltak egy nyomásérzékelős bőr anyósülést Bara Laci kárpitos szentélyében.  Hallelujah, gondoltam én.  De fránya airbag lámpa még mindig égett, töröljünk hibakódot. Sajnos ez sem jött be.  Időközben rátaláltam egy székesfehérvári Mercedes szak, de nem márkaszervízre, ahol a diagnózis egyértelmű lett: a nyomásérzékelő megadta magát.  Miután megtudtam hogy mennyibe kerül a csak gyáriban létező alkatrész, felajánlották, hogy leprogramozzák a nyomásérzékelőt a rendszerről, és újra működni fog a légzsákrendszer.   Ezt a kevésbé szép, viszont határozottan gazdaságosabb megoldást választottam.

 

Mikor végre kitavaszodott, visszaküldtem az autót a lakatos ismerőshöz, hogy tüntessük el róla vásárlás óta enyhén romló rozsdafoltokat.  Ahogy az a nagykönyvben megírva lenni szokott, a néhány külső folt mögött mélyebben nagyobb volt a gond, valamint az összes emelési pont is odavolt.

Ismét egy nagyobb levegővétel, valamint kb. az 1/3 autó újrafényezése következett. Minden esetre a mű elkészült.  Az autón mindent kicseréltettem, ami úgy tűnt hogy csereérett, a kasznija rendben volt, és ekkor még azok az álmok lebegtek előttem, hogy használom a gépet kb. 5 évig, aztán pedig mehet a garázsba, hogy kivárja az OT rendszám érettségét.

Dolog nem egészen így sikerült.  kb. egy évvel később megváltozott a munkám, az eddigi szinte kizárólag autópályázós használat helyett sokat kellett Budapesten közlekednem, valamint napi szinten sajnáltam, hogy ezt a szép autót nyúzom, bántom, elhasználom. Nem mellékes szempont volt, hogy építkezni is kezdtünk, így kértem egy cégautót, a Mercit pedig fájó szívvel, de feltettem a Hahu-ra.  Buktam rajta egy komolyabbat, gyakorlatilag annyiért tudtam eladni amennyiért vettem, az összes ráköltött pénz ment a kukába.  Valaki nagyon jól járt vele.  Én pedig két héttel az értékesítés után kezdtem újra S és CL-eket nézni, ekkor már éreztem, hogy hibát követtem el.  Lassan befejezzük az építkezést, jöhet egy V8 benzin…